Sandra Bullock filmek

Sandra Bullock filmek

A Sandra Bullock filmek leginkább a vígjátékok világába repítenek el, de fellelhető néhány akció és romantikus kategóriába sorolható alkotás is.

Sandra Anette Bullock Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, továbbá filmproducer és forgatókönyvíró. 1987-ben mutatkozott be előszőr a filmvásznon a Hangmen című filmben. Néhány évvel ezután A pusztító (1993) és a Féktelenül (1994) című akciófilmek tették igazán híressé.

Sandra Bullock filmek – vígjáték

Annak ellenére, hogy akad néhány nagy sikerű akciófilm is melyekben szerepelt, a vígjátékok és a romantika világába mozog leginkább otthonosan. Ebben a kategóriában készült a legtöbb filmje, melyek között található néhány remek, akár többször is nézhető alkotás.

Beépített szépség – 2000

Beépített szépség - vígjáték.

Egy ismeretlen terrorista tartja rettegésben a várost. Legújabb célpontjának az éppen megrendezésre kerülő szépségverseny döntőjén résztvevő lányokat tűzte ki. Az FBI számára nem maradt más lehetőség, mint beépíteni egy ügynököt a versenyzők közé. A látszatra nem túl nőies, röfögő, kissé bajszos, csúnyácska Gracie-re (Sandra Bullock) esik a választás. Vic Melling (Michael Caine), a verseny szépségszakértője, szinte lehetetlennek látszó feladatot kap: sűrű modell leckékkel próbálja meg behozni Grace óriási hátrányát a szépségversenyig.

Nász ajánlat – 2009

Nász ajánlat - romantikus vígjáték.

Az illegális bevándorló Margaretet a bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni az országból. A nő azt hazudja, hogy házasodni készül, így nem küldhetik vissza a hazájába. Az egyetlen probléma, hogy aszisztense és egyben kiszemelt vőlegénye, mit sem tud erről. Szerencsére Andrew, akinek évek óta teszi pokollá az életét a munkahelyén, bizonyos feltételek mellett belemegy a játékba. A színjátékra azért van szükség, mivel a bevándorlási hivatal embereit sem ejtették a fejükre, így meg akarnak bizonyosodni a házasság megköttetéséről. Nincs mit tenni, az ifjú pár a vőlegény családjának alaszkai birtokára utazik, bejelenteni a nagy hírt. Az események viszont nem egészen a terveik szerint alakulnak.

Női szervek – 2013

Shannon Mullins és Sarah Asburn egyaránt kemény, kizárólag a munkájának élő, magányos nők, akik mindketten egyformán durvák és gorombák. Ez az oka, hogy ki nem állhatják egymást. A helyzeten csak az ront tovább, hogy Mullins egyszerű, mocskosszájú rendőrnő, Ashburn viszont nagyképű FBI-ügynök. Amikor Asburn ki akarja venni a rendőrnő kezéből az egyik ügyet, rá kell jönnie, hogy most emberére akadt. Így kénytelenek összefogni, hogy lekapcsolják a könyörtelen és agafúrt drogbárót. A kényszerű közös küldetés során pedig megtanulják tisztelni egymást.

Sandra Bullock filmek – akciófilm

Az akciófilmek világában is otthonosan mozog a színésznő. Ebben a kategóriában nem sok filmje készült, de fellelhető azért néhány szórakoztató alkotás.

Féktelenül – 1994

Féktelenül akciófilm - Sandra Bullock főszereplésével.

Howard Payne (Dennis Hopper) a mindenre elszánt pszichopata gyilkos, felrobbantja Los Angeles egyik toronyházának liftjét, váltságdíj reményében. Terve azonban meghiúsul, mivel Jack Traven (Keanu Reeves) a SWAT alakulta embere a robbanás előtt kimenti a liftben rekedt túszokat. Bosszúból Howard egy bombákkal teletömött, utasokkal teli buszt szabadít a városra, aminek a sebessége nem csökkenhet 50 mph alá, különben a jármű felrobban. Őrült hajsza veszi kezdetét az utasok életéért, melyben Jack Traven és Annie Porter (Sandra Bullock) minden idők egyik leglátványosabb és legveszélyesebb mentőakcióját viszik véghez.

Gyilkos járat – 2022

Aki egyszer megtalálja a bűn útját, az egykönnyen nem tud letérni róla. Ladybug egy bérgyilkos, aki megpróbál felhagyni sötét szakmájával, de egyenlőre nem sikerült neki. Titokzatos főnökétől (Sandra Bullock) újabb megbízást kap, így ismét munkába kell álljon. Bármi áron meg kell szerezzen egy aktatáskát és mindegy, hogy hány embernek kell meghalni miatta. A táska a világ leggyorsabb japán szupervonatán van. Ladybug felszáll a gyilkos járatra és igen könnyű, tiszta munkára számít. Később rájön, hogy mennyire kellemetlen, ha nem lehet leszállni a vonatról. Mivel a vonaton akad még néhány gazfickó, akik valami egészen mást akarnak vele és a táskával.

Sandra Bullock filmek – dráma

A drámai filmek nem állnak közel Sandra Bullockhoz, de az a néhány alkotás, melyben szerepelt, igazán kiemelkedőre sikerült.

A szív bajnokai

Michael Oher (Quinton Aaron) élete igen nehézre sikeredett. A fekete bőrű hajléktalan diákot nem akarja átvenni a jó hírű középiskola, mivel a felvételi teszteken rosszul teljesített. Senki nem tudja, hogy az apját megölték, az anyja pedig drogfüggő. Amikor S.J. összebarátkozik vele, édesanyja, Leigh Anne (Sandra Bullock) felkarolja Michaelt és befogadja a családjukba. A fiúról hamarosan kiderül, hogy nem is olyan buta, továbbá remekül futballozik. A család mindent megtesz, hogy Michael életét rendbe hozzák, és örökbe fogadják.

Válasz küldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük