A film eredeti címe: The Pope’s Exorcist ( A pápa ördögűzője ) amerikai horror, thriller, 105 perc, 2023 A pápa ördögűzője – tartalom Ez a horror film Gabriele Amorth atyáról szól, aki a Vatikán fő ördögűzőjeként tevékenykedik. Az atya százezernél is több ördögűzést
Címke: amerikai film
Az amrikai film gyártás az 1910-es évektől kezdődött és meghatározó eleme a filmiparnak, piacvezető szerepe pedig mindmáig megmaradt. A hollywoodi filmek nélkül nem tartana ott a filmtechnika, ahol ma tart.
Az amerikai filmgyártásnak kezdetben még New York volt a központja. Kalifornia állam csak elvétve adott színhelyt néhány forgatásnak. 1907-ben Thomas Alva Edison és William N. Selig legfőbb riválisa vállalkozását Los Angelesbe telepítette át. Innentől kezdve rendszeressé váltak a nyugati parti forgatások, majd megnyitotta kapuit, Kalifornia első mozgókép stúdiója.
Hollywood rendkivűli növekedésének Cecil B. DeMille adott hatalmas lendületet. Megállapodást kötött a Samuel Goldfish és Lasky kesztyűkereskedővel, majd együtt megvásárolták az egyik westernregény filmreviteli jogát. A helyszínkeresés közben bukkantak rá Hollywoodra. Kialakítottak egy műtermet, a film külső felvételeit pedig a közeli lankákon rögzítették. Pár hónappal az első amerikai film forgatása után a producerek elözönlötték a települést. Neve azonosult a varázslattal és a csillogással, amit ma amerikai film néven ismernek.

A Conan, a Terminátor, vagy éppen a Ragadozó amit az egykori testépítő bajnok, majd későbbi kaliforniai kormányzó főszereplésével forgattak, és amely Arnold Schwarzenegger filmek annak ellenére is biztos helyet követelnek a DVD polcokon, hogy a különféle többedik részek sajnos alaposan megtépázták az eredeti

A film eredeti címe: Fast X ( Halálos iramban 10 ) amerikai krimi, akciófilm, kalandfilm, 130 perc, 2023 Halálos iramban 10 – tartalom Dom Toretto és családja sok küldetés során és a lehetetlen ellentétekkel szemben minden útjukba kerülő ellenségnek túljár az eszén, és

A film eredeti címe: Winnie the Pooh: Blood and Honey ( Micimackó: Vér és méz ) amerikai horror, 84 perc, 2023 Micimackó: Vér és méz – tartalom Róbert Gida egyetemi tanulmányai miatt elhanyagolja a Százholdas Pagony állatait, és nem biztosít számukra ennivalót. Az

A film eredeti címe: Scream VI ( Sikoly VI. ) amerikai horror, thriller, 123 perc, 2023 Sikoly VI – tartalom A következő részben a Ghostface-gyilkosságok túlélői maguk mögött hagyják Woodsborót, és új életet kezdenek New Yorkban. Bemutató dátuma: 2023. március 9. Forgalmazó: Fórum

A film eredeti címe: Creed III. amerikai sportfilm, filmdráma, 163 perc, 2023 Creed III. – tartalom Adonis Creed legyőzte a világot, ami most a lábai előtt hever. Ő az uralkodó bajnok, mindene megvan és boldogan éli világát. De a harc olyan, mint az

A film eredeti címe: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban ( Harry Potter és az azkabani fogoly ) angol-amerikai sci-fi-kalandfilm, 141 perc, 2004 Harry Potter és az azkabani fogoly – tartalom Harry ráveszi magát, hogy a rémes rokonainál töltsön még egy nyarat.

A film eredeti címe: John Wick chapter 4 ( John Wick: 4. felvonás ) amerikai krimi, akcióthriller, 2023 John Wick: 4. felvonás – tartalom Amikor Keanu Reeves 2014-ben John Wick-ként megjelent senki sem tudta, hogy sorozat lesz belőle, de azonnal tudtuk, hogy többet

A film eredeti címe: The game changers amerikai dokumentumfilm, 86 perc, 2018 The game changers – tartalom A The Game Changers egy dokumentumfilm, amelyet James Cameron, Arnold Schwarzenegger és Jackie Chan készített. A film dokumentálja a növényi alapú táplálkozás robbanásszerű növekedését a professzionális

A film eredeti címe: Mack & Rita ( Hirtelen 70 ) amerikai vígjáték, 94 perc, 2023 Hirtelen 70 – tartalom Mac (Elizabeth Lale), a 30 éves erős írónő vonakodik, hogy háziasszonyként részt vegyen egy barátnője legénybúcsúján Palm Springsben. Egy tivornya után felébredve hirtelen