Arnold Schwarzenegger színész és testépítő

Arnold Schwarzenegger amerikai színész

Név: Arnold Schwarzenegger
Született: Graz, Austria, 1947 július 30.

Magasság: 188cm
Beceneve: Osztrák tölgy
Vallása: római katolikus

Arnold Schwarzenegger színész, profi testépítő, üzletember, illetve Kalifornia állam volt kormányzója. A világhírt és az igazi ismertséget az akciófilmek világában való szereplés hozta meg neki.

Hazájában igazán népszerű volt, ami a Kaliforniai állam kormányzóként, főképp a kivégzések engedélyezése miatt erőssen csökkent. Ennek ellenére a grazi sportcsarnokot is róla nevezték el.

Korai évek

Arnold Schwarzenegger egy Graz-hoz közeli kis faluban, Thalban látta meg a napvilágot, mely ausztria keleti részén található. Édeesanyja Aurelia Jadrny, édesapja pedig Gustav Schwarzenegger rendőrfőnök volt. Igen szegény családi körülmények között nevelkedett. Volt egy bátyja, Meinhard, aki 1971-ben ittas vezetés következtében veszítette életét. Arnold sokáig haragudott rá, így a temetésén sem jelent meg. Bátyjának volt egy felesége és egy fia (Patrick), akit később anyagilag támogatott és segítette az Egyesült államokba való kijutását.

Fiatal korában, apja hatására több sportot kipróbált. 1960-ban fogott kezébe első alkalommal súlyzókat, amikor futballedzője a helyi edzőterembe küldte térningezni a csapatot. Schwarzenegger 14 évesen abbahagyta a futballt és a testépítéssel kezdett foglalkozni egy grazi edzőteremben. A mozikban látott először olyan neves testépítőket, mint Steve Reeves, Reg Park és Johnny Weissmuller.

Arnold Schwarzenegger testépítő pályafutása

A testépítéssel versenyszerűen 17 éves korában kezdett el foglalkozni. Szerencsétlenségére 18 éves be kellett vonulnia a hadseregbe, de ez sem vette el a kedvét a versenyzéstől. Elindult a junior testépítő Európa bajnokságon, melyet főlényesen meg is nyert. Katonai szolgálata alatt részt vett egy másik versenyen is, melyen megkoronázták a legjobban felépített férfi test kitűntetéssel. Kifejezetten precíz, célratörő és ambiciózus volt. Közeli céljai között pedig a Mr. Universe cím megnyerése volt.

Új csillag születik

Arnold mindent beleadva és alárendelve készült fel a Londonban rendezett amatőr Mr. Universe versenyre, melyen végül 20 évesen győzni tudott. Ezzel ő lett a legfiatalabb valaha volt Universe győztes. 1966 és 1968 között szerepelt még több erőemelő versenyen is.

1968-ban emigrált Amerikába, célja pedig a legnagyobb testépítő verseny megnyerése volt. Az Amerikába érkezés évében elindult a profi Mr. Universe versenyen, de alulmaradt Frank Zane-el szemben.

Az 1969-es esztendőben indult első alkalommal a Mr. Olympia versenyen, ahol a legendás Sergio Oilva mögött a második helyen végzett.

1970-ben még elszántabban és kidolgozottabban tért vissza, hogy megnyerje a legnagyobb bajnoki címet. Ez végül sikerült is neki, így a legfiatalabb Mr. Olympia győztesnek mondhatta magát 23 évesen.

Megállíthatatlan

Arnold Schwarzenegger természetesen nem állt meg egy Mr. Olympia győzelemnél, így 1971 és 1975 között egymás utáni öt alkalommal hódította még el a címet. 1975-ben Franco Columbo barátja ellen nyerte meg a versenyt és bejelentette visszavonulását.

Arnold Schwarzenegger 1980-ban a Conan, a barbár című film főszerepére készült, és ismét elég jó formába került. Öt év kihagyás után, 1980-ban visszatért, hogy részt vegyen ismét a Mr. Olympián. Végül elnyerte 7. címét is, majd véglegesen bejelentette a visszavonulását.

Karrierje során hét alkalommal nyerte meg a Mr. Olympiát, mellyel ő tartotta a legtöbb győzelem rekordját 1991-ig, mikor is Lee Haney megnyerte nyolcadik címét.

Arnold Schwarzenegger filmes karrierje

Régi álma volt, hogy egyszer egy híres színész legyen belőle. Ezért külön színjátszó tanfolyamokon és angol órákon is képezte magát. Mikor szerepeket keresett, ügynökei nem áltatták, mivel az osztrák akcentusa miatt azt hitték sohasem lesz belőle profi színész. Végül a rengeteg nyelv tanulás kifizetődőnek bizonyult, és Arnoldból egy kimagasló színész vált.

Első szerepe az 1970-ben bemutatott Herkules című filmben volt. Annak ellenére, hogy keményen dolgozott akcentusának javítása érdekében, végül szinkronizálták a filmet, mivel nehezen lehetett megérteni a beszédét.

Második színészi munkája az 1973-as Hosszú Búcsú című filmben volt, ahol egy süketnéma férfit játszott. 1976-ban főszerepet kapott a Maradj éhen című filmben. 1977-ben elnyerte az év legjobb debütáló férfi színészének ítélt Golden Globe díjat, melyet a Maradj éhen című filmben való alakításáért kapott. 1977-ben az Acélizom címmel megjelent sport dokumentumfilmben is főszerepet kapott.

Az akciófilmek világa

1982-ben a Conan a barbár című film főszerepében egy harcost alakított. Az alkotás sikerének köszönhetően 1984-ben elkészítették a folytatást is, Conan a pusztító címmel, melyben Arnold Schwarzenegger ismét főszerepet játszhatott.

Terminátor című film.

A nagy áttörést filmes karrierjében az 1984-as Terminátor című film hozta. Az átütő sikerre való tekintettel 1991-ben a Terminátor 2-ben is főszerepet játszhatott. 1995-ben a legjobb férfi főszereplő kategóriában ismét Golden Globe díjra jelölték. 2003-ban a Terminátor 3 című filmben is főszerephez jutott, mely film hasonlóan az előző részekhez, hatalmas bevételt hozott a készítőknek.

Kalifornia kormányzója

Arnold Schwarzeneggert 2003-ban Kalifornia 38-ik kormányzójává választották. Legjelentősebb kormányzói döntése a 2006-os globális felmelegedés megoldásaihoz kötődik. Ez egy megállapodás volt a globális felmelegedés elleni harchoz, miszerint csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Arnold nagy részt vállalt Kalifornia állam gyengülő infrastruktúrájának erősítésében, és nem hátrált meg a nagyobb harcot igénylő döntések meghozatala esetén sem. Stratégiai tervében volt az állam zsúfoltságának csökkentése, továbbá a levegő megtisztítása. Sokat tett annak érdekében, hogy Kaliforniából egy erős államot lett, nem utolsó sorban pedig kormányzása alatt elérte a zöldebb környezet megvalósítását is. Hét év kormányzás után 2011-ben úgy döntött, hogy befejezi politikai pályafutását.

Arnold Schwarzenegger kormányzó

Arnold Schwarzenegger filmek

Rengeteg kasszasikerben játszott főszerepet Arnold Schwarzenegger, melyek többségére akár még évtizedek múltán is örökzöld klasszikusként tekintünk.

  • 1970 Herkules New Yorkban
  • 1973 A hosszú búcsú
  • 1976 Maradj éhen
  • 1977 Acélizom
  • 1979 Cactus Jack
  • 1982 Conan a barbár
  • 1984 Terminátor
  • 1985 Vörös Sonja, Kommandó
  • 1986 Piszkos alkú
  • 1987 A menekülő ember, Ragadozó
  • 1988 Vörös Zsaru, Ikrek
  • 1990 Emlékmás, Ovizsaru
  • 1991 Terminátor 2
  • 1993 Az utolsó akcióhős
  • 1994 Junior, Két tűz között
  • 1996 Végképp eltörölni, Hull a pelyhes
  • 1997 Batman és Robin
  • 1999 Ítéletnap
  • 2000 A hatodik napon
  • 2002 Az igazság nevében
  • 2003 Terminátor 3
  • 2004 Nyolcvan nap alatt a föld körül
  • 2005 A gyerek, meg én
  • 2010 A feláldozhatók
  • 2012 A feláldozhatók 2
  • 2013 Erőnek erejével, Szupercella
  • 2014 Szabotázs
  • 2015 Terminátor 3 – Genesys, Maggie – Az átalakulás
  • 2017 Utóhatás, Nyírjuk ki Günthert!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük